2012. november 8., csütörtök

Dancing With the Stars - 1. tánc


http://www.kepfeltoltes.hu/121126/dancewithmekissebb_www.kepfeltoltes.hu_.png
A sajtótájékoztató után volt egy kis összejövetel, ahol mindenki összeismerkedhetett a partnerével és a munkatársakkal. Természetesen hallottam már Billről és az együtteséről, de az alapokon kívül nem sok mindent tudtam róluk. Voilà! Itt a remek alkalom, hogy bepótoljam a lemaradásomat. Levettem egy pezsgőspoharat a legközelebbi pincér tálcájáról és a partneremet vettem célba.
Fekete ing volt rajta, ami szinte a köldökéig ki volt gombolva. Hatalmas színes tetoválása virított a mellkasán, amit láncokkal próbált takargatni. A fülében és a szájában karikák sorakoztak, amik ezüstösen csillogtak mikor nevetett. Szőke haja kissé már le volt nőve, de még így is tökéletesen mutatott.
- Ne haragudj – kopogtattam meg a vállát, mire hátranézett. Nem voltam egy égimeszelő, de Bill mellett, még apróbbak éreztem magam. Minimum két fejjel magasabb volt nálam.
- Á, szia! – Mosolyodott el, elővillantva tökéletes, fehér fogsorát.
- Beszélhetnénk?
- Persze – visszafordult a férfihez, akivel az előbb beszélt és elköszönt tőle. Pár lépéssel arrébb megálltunk és Bill is elvett egy tele pohár pezsgőt a pincértől.
- Meg kellene beszélnünk pár dolgot az órákkal kapcsolatban – kezdtem bele.
- Csupa fül vagyok – mondta és belekortyolt az italába.
- Az edzések délután háromtól, hétig tartanának. A Fenster stúdióban fogunk táncolni, ugye tudod, hol van?
- Meg fogom találni – bólogatott nagyokat pislogva. Jó pár pohár pezsgőt megihatott már.
- Rendben, ennek örülök – mosolyodtam el halványan. Nem voltam benne biztos, hogy megtalálja, sőt. Holnap reggel valószínűleg arra sem fog emlékezni, hogy milyen stúdiót kell keresnie. – Holnap délután háromkor találkozunk. Ne merj késni!
A Billel való gyors beszélgetésem után hamar el is jöttem. Nem voltam hozzászokva az ilyen felhajtásokhoz, bár be kellett látnom, a műsor után valószínűleg sok ehhez hasonló rendezvényre meg fognak hívni.
Hazaérve egy forró zuhany után bekapcsoltam a laptopomat és az ágyra dőlve keresgéltem videók után. Megnéztem pár Tokio Hotel koncert részletet, puszta kíváncsiságból. Boldogan vettem észre, hogy Billnek nagyon jó mozgása van, és a ritmusérzékével sincs baj. Lehet, hogy nem is lesz ez az egész olyan nehéz...

*

- Áú áúúcs! – a kiabálásra hirtelen megálltam és rá néztem. Bill görnyedve a jobb szemét tapogatta. – A hajad. A copfod azt hiszem kicsapta a szememet.
Értetlenkedve pillantottam rá, de mikor rájöttem, hogy forgás közben csaphattam meg véletlenül, elnevettem magam.
- Jaj, ne haragudj, véletlen volt – sajnálkoztam kuncogva és egy csinos kis kontyot csináltam a fejem tetejére.
- Örülök, hogy ilyen nagyon jól mulatsz.
- Bocsánat – nevettem már hangosabban, mire Bill is halványan elmosolyodott.
- Ugye nem folyt ki? – hajolt le hozzám nagyokat pislogva könnyes szemmel.
- Nyugi, a helyén van.
- Akkor jó – felegyenesedett és párszor megtörölte a szemét – Mikor fogunk zenére táncolni?
- Ha már az alapokat megtanultad. Az élő show-ra a táncot már zenére fogjuk gyakorolni.
- És melyik számra gondoltál? – kérdezte könnyedén és a padlóra ülve kényelembe helyezte magát.
- Hé, hé, nincs pihenő! Állj fel, még csak egy órája csináljuk.
- Épp az előbb nyomorítottál meg – mutatott a szemére – Pihennem kell.
Elmosolyodtam. Teljesen máshogy viselkedett, mint előző nap a kamerák előtt. Haja kócos volt, arca borostás. Sötét nadrágban és fehér mintás pólóban volt. A nyakláncrengetegét még érkezésekor levetettem vele, kész életveszély olyan bizsukészlettel táncolni.
- Kíváncsi vagy, milyen zenét választottam? – hagytam kicsit pihenni.
- Gondolom nem Tokio Hotelt, ha-ha-ha – nevetett színpadiasan, a, ha-ha-ha minden szótagját egyre hangosabban mondva.
- Nahát, és tényleg nem – csaptam a térdemre – Miből jöttél rá?
- Tudod, sok mindenhez értek – mosolyodott el kihívóan, aztán normális hangnemben hozzátette – Szóval?
A magnóhoz érve elindítottam a You're the one that I want című számot mire Bill elismerően csettintett.
- Jó választás. Pörgős szám és sok ember szereti.
- Igen, én is így gondolom – dőltem háttal szekrénynek, amin a magnó volt – Erőteljes és dallamos. Tökéletes szám rockyhoz.
- Próbájuk meg zenére – adta ki szinte parancsba és a szekrénytől elhúzva maga elé állított – Számolj!
Pár pillanatig vártam a zenét hallgatva, majd elkezdtem számolni:
- Öt, hat, hét és! – Bill a kezét a csípőmre tette és erőteljesen megforgatott, majd visszarántott.
http://www.kepfeltoltes.hu/121018/1301839350_90_www.kepfeltoltes.hu_.png
Sziasztok! Itt az első rész, tudom, itt még nincs semmi érdekes, de remélem azért tetszeni fog. :)
http://www.kepfeltoltes.hu/121007/ket_www.kepfeltoltes.hu_.png

2 megjegyzés:

  1. Vuhúúúúú *--* ez nagggyon jóóóó *--* *--* és az a szám :DD muszáj volt felnevetnem mikor felismertem :DD az egyik kedvenc filmemből van :DD ki gondolta volna :DD Úgy gondolom ezt a történetet is naggyon nagyon imádni fogom <3
    Naa de máár várom a többi részeket ^^. Siess velük

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett :) Igen, azt a számot én is szeretem, és mikor elképzeltem Billt, John Travoltás szerelésben... :'D
      Igyekszem a többivel :)

      Törlés

Kedves olvasó!
Ha van véleményed, kérlek írd meg nekem. :) Minden építő jellegű kritikát szívesen olvasok.